A valóság szebb lett, mint az álom: Gondáné Fórián Csilla és Gebhard Tamás Európa Bajnokok lettek!

Csilla_es_Tamas

Szeptember 27-én ünnepelhettek a magyar versenyzők Portugáliában, és velük együtt mi is mindannyian, akik csak itthonról, a monitort kémlelve szurkoltunk nekik, ezen a napon rendezték ugyanis  a 2014. évi Tollaslabda Szenior Európa Bajnokság döntőit. Óriási eredmény, hogy egy Európa bajnoki döntő három versenyszámában is (férfi egyes, női egyes és vegyes páros) magyar versenyzőkért izgulhattunk a döntőben, és az örömünket szó szerint bearanyozta, hogy versenyzőink mindhárom versenyszámban győztek. Felállhattak a dobogó legmagasabb fokára, ők lettek Európa legjobbjai!

Gondáné Fórián Csilla tavalyi világbajnokságon elért csodálatos szereplése után (ezüstérem) bízhattunk abban, hogy az idei Európa Bajnokságon is láthatunk magyar versenyzőt a végjáték során, de azt hiszem, ez a befejezés álomszerűen sikerült – vagy még annál is szebben.

A magyarok egész szép létszámmal vágtak neki a tornának: Gondáné Fórián Csilla, Gebhard Tamás, Horváth Kristóf és Kovács László képviselte a magyar színeket versenyzőként. Kerekes András is a nevezettek között szerepelt, ám a nemrég bekövetkezett (második) akhillesz-ín szakadása miatt sajnos nem indulhatott a versenyen. Ezúton is kívánok neki mielőbbi sikeres felépülést…

Horváth Kristóf egyesben és Gebhard Tamással oldalán férfi párosban is a 35 éven felüliek kategóriájában indult. Nehéz ellenfelekkel került össze már rögtön az első körökben, így szoros mérkőzéseken ugyan, de vereséget szenvedett, győzelem nélkül zárva a tornát. Mindkét versenyszámában a legjobb 32 között búcsúzott.

Kovács László a 45 év felettiek kategóriájában férfi egyesben, és horvát párjával férfi párosban is nevezett. Párosban nem sikerült túljutniuk a 64-es tábla első fordulóján, egyesben viszont két remek győzelmet is aratott, így a legjobb 16 között búcsúzott a versenytől.

Ugyanebben a kategóriában indult egyesben Gebhard Tamás is, aki végül elnyerte a bajnoki címet. Nagy fölénnyel jutott el a legjobb 16 közé, addig megszorítani sem tudták. A 16 között kissé erősebb, kiemelt ellenfél várta, de itt is két szettben tudott nyerni, bár az első szettben már 18 pontot ütöttek ellene. Szüksége is volt arra, hogy spóroljon az erejével, ugyanis az egyes versenyszámmal párhuzamosan vegyesben is versenyben volt Gondáné Fórián Csillával az oldalán. (Gebhard Tamás egyébként mindhárom versenyszámban elindult, de férfi párjával, Horváth Kristóffal már a verseny elején búcsúztak párosban.) Ráadásul másnap a legjobb nyolc között az első kiemeltet, Jakob Oestergaardot kellett legyőznie a továbbjutásért. Hihetetlen szoros küzdelemben sikerült a bravúr, 19-21/21-13/23-21 arányban 48 perc alatt győzedelmeskedett dán ellenfelével szemben. Szerencsére a csütörtöki napra csak ez az egy mérkőzés jutott, így egy kicsit többet tudott pihenni a folytatásra. Péntek délután Sven Landwehr személyében német ellenfelet kellett legyőznie a döntőbe kerüléshez – aki egyébként a harmadik kiemeltet búcsúztatta. Ismét 3 szettben, ezúttal is 40 perc alatt, de újfent magyar győzelemmel ért véget ez a mérkőzés is. A szombati döntőben megint csak német ellenfél várt rá, a második kiemelt Thomas Knaack, aki még csak szettet sem veszített a torna során. Gebhard Tamás azonban nem ijedt meg ellenfele makulátlan mérlegétől, és két szettben 21-18/21-18 arányban legyőzve őt megszerezte az Európa bajnoki címet.

Európa legjobbjaként várhatta a vegyes versenyszámban a következő döntőjét, Gondáné Fórián Csillával, aki addigra szintén Európa bajnokként állhatott mellette, hiszen győzni tudott női egyesben, a 40 éven felüliek kategóriájában.

(Bárcsak mindig ilyen problémákkal kerülnék szembe, hogy ülök a billentyűzet előtt, és azon gondolkodom, milyen sorrendben írjam a beszámolót, hiszem párhuzamosan több számban is döntőig meneteltek a magyar versenyzők… Nekik pedig azt kívánom, hogy bárcsak mindig az okozza a legtöbb fejtörést számukra, hogy miként pihenjék ki a fáradalmaikat az egymás után következő döntők között…)

Csilla is bajnoki címmel a zsebében várta tehát a vegyes döntőt, és ő is nagyon fáradt lehetett, hiszen többször is három szettes mérkőzésekre kényszerült. Igaz, második kiemeltként várhatta az egyes versenyszámot, de már 16 között is 3 szettes küzdelembe bonyolódott svéd ellenfelével szemben, az elődöntőben pedig a harmadik kiemelt lengyel, Barbara Kulanty késztette óriási küzdelemre. 21-23/21-18 rendkívül szoros játékok után itt is döntő szettre került sor. A lengyel játékos már 9:15 arányban is vezetett, de Csilla hihetetlen lelki erőről tett tanúbizonyságot, és 21-17-re megfordította a mérkőzést. A döntőben Michaela Meyer várt rá, akit két szettben – egy szoros elsőben és egy könnyebb másodikban –legyőzött.

Így történt, hogy két magyar Európa Bajnok várta, hogy a vegyes döntőre szólítsák őket. (Csilla is – ugyanúgy, mint Tamás – mindhárom versenyszámban elindult, és női párosban bolgár párjával a papírforma szerint szintén erős játékerőt képviseltek, ám a későbbi ezüstérmes angol páros a legjobb 16 között útjukat állta.)

Előzményként annyit kell tudnunk, hogy a vegyesben a 64-es tábláról indulva magabiztosan meneteltek előre, a legjobb 4 közé kerülésért még szettet sem veszítettek, pedig az első kiemelt is az útjukban állt. Ebben a számban is az elődöntő bizonyult az egyik legkomolyabb megmérettetésnek, a harmadik kiemelt angol páros Karina Bye és Paul Mitchell kényszerítette őket egyedül 3 szettre. A döntőben ismét angolokkal mérték össze erejüket, de Joanne Muggeridge és Julian Priestley csak az első szettet tudták szorossá tenni (23-21), a másodikban már zökkenőmentesebben győztek a mieink 21-16-ra.

Csilla_es_Tamas_02

Gratulálunk a hatalmas sikerhez és ahhoz a hihetetlen elszánt felkészülési munkához is, ami egy ilyen siker mögött elengedhetetlenül áll! Kevesen tudják, hogy mennyi munka kell ehhez az eredményhez – és még kevesebben tudják ezt végigcsinálni! Le a kalappal mindezek előtt!

írta: Szabó Bálint

A verseny részletes eredményei ide kattintva olvashatók.

Gondáné Fórián Csillával készített interjú ide kattintva olvasható.

Egy hozzászólás a(z) “A valóság szebb lett, mint az álom: Gondáné Fórián Csilla és Gebhard Tamás Európa Bajnokok lettek!” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


− 5 = négy